csütörtök

Sárga és rózsaszínű paradicsom, az az paradicsom project itt is






Piros volt a paradicsom nem sárga… no ezt most én nem énekelthetem, mert az első érett paradicsomunk az bizony sárga lett. Csak tudnánk melyik? Már korábban írtam, hogy kaptam 8 féle a vezérigazgatónő által is emlegetett heirloom és egyéb biomagvakat a barátnőmtől az USA-ból, és kora tavasszal hihetetlen tudományos módon elkezdtünk kis palántákat nevelni. Mindegyik csoport meg volt számozva, a számok a csomagoláson szerepeltek, és külön egy lista is volt a fajtákról és web-oldalakról. Szépen növekedtek az ablak előtti asztalon, átültetük őket külön cserepekbe, amikoris el kellett utaznunk. Eddig még nem lett volna baj, mert megszerveztük az öntözést, ám mikor hazatértünk a Dél-franciaországi kirándulásból, azt tapasztaltuk, hogy nagyon nagyra nőttek, és a nagy melegre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy végleges helyükre ültetjük őket, mielőtt kiszáradnának. Na hát ez persze nem volt előkészítve, és a nagy rohanásba, a rendszer –amit korábban oly akkurátusan felállítottunk, és üzemeltettünk –összeomlott. Két helyen nőnek, elég sokan vannak, de számok már nincsenek mellettük. Így aztán most találgathatjuk, hogy melyik növény melyik fajta. Sárga lett az első.





Gondoltam ez egyszerű, mert megnézem, melyik a sárga, és kész! Ma ja, de kiderült, hogy abból is kettő van. Segítség! A múlt héten olvastam a szakácsék oldalán, hogy Debrecenben már dolgoznak a paradicsomon. Mit Debrecenben! Egy debreceni (jómagam lennék) lelkes amatőr is dolgoznik rajta, de még milyen amatőr...

A sárga enyhén citromos, friss ízű, a rózsaszín hihetetlen aromas és édeskés. Nekem a rózsaszín ízre sokkal finomabb, de a sárga nagyon mutatós.
Az első paradicsomokból a következőt csináltam.

Paradicsomsalsa

A paradicsomokat félbevágom, eltávolítom a magvas részt, és egészen pici kockákra vágom. Olivaolajat, és világos szójaszószt adok hozzá. Az olivaolaj-szójaszósz kombináció nagyon jól megy az ázsiai ízvilághoz. Sóra nincs szükség

Mediterrán ízvilág esetén szójaszósz helyett kiváló minőségű modenai ecetet használok.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails