péntek

Bombay curry

India csupa fűszer és nagyon színes. Bár sosem voltam még Indiában, mégis sok élmény fűz az ételeikhez. Az első nagyon régi kedves emlék egy tolmácsoláshoz kapcsolódik. Diákként pár napra egy indiai zenekar mellé kerültem kísérőnek, és a koncert utáni fogadáson az a hálás feladat járult a tolmácsolás mellé, hogy enni kellett. Ez mondanom sem kell, már akkor sem esett nehezemre. Akkor esett le nekem először, hogy vannak emberek, akik sosem ettek még és nem is esznek húst. Ez annyira megtetszett, hogy brahiból 1 évre vegetáriánus lettem. Persze elég unalmasan csináltam, hiszen akkor nem nagyon főztem még, és a fűszerekkel is hadilábon álltam.

A felnőttkori emlékek közvetve vagy közvetlenül már inkább a Londonban élő indiaiak konyhájához köt, mely lenyűgözött. Remélem ezt követi majd a 3. Fejezet, amikor személyesen, élőben is megtapasztalhatom ezt a fűszerkavalkádot. Egyelőre, addig is hoztam nektek egy híres curry receptet, amit többször csináltam már.




Bombay-curry



Mennyiség :                4 adag
Előkészítési idő:         20 perc
Főzési idő :                 1,5 - 2,5 óra


Hozzávalók:


·      60-70 dkg borjú/marha

·      1 ek olaj/vaj
·      2 -3 hagyma

·      fokhagyma
·      1 kisebb darab friss gyömbér
·      1 tk chilipehely v. 1 friss chili
·      1 ek kurkuma
·      1 tk csillagánizs
·      1 tk őrölt koriander

·      1 doboz hámozott paradicsom v. szósz
·      1 doboz kókusztej
·      2 dl alaplé



tálaláshoz:


főtt basmati rizs
1 – 2 ek mazsola
friss korianderzöld


Elkészítés:


1.     A húst vágd közepes kockákra.

2.     A currykeverékhez egy teáskanál segítségével mérd le a fűszereket, a friss gyömbért és fokhagymát vágd apróra.

3.     Egy vastagtalpú lábosba önts egy kevés olajat és kb. 2-3 dkg vajat és pirítsd meg a húst. Közben dobd rá a szeletekre vágott hagymát, és az összes fűszert.

4.     Add hozzá a paradicsomot és öntsd fel egy csésze alaplével vagy vízzel.

5.     Fedő alatt főzd kb 1,5 - 2,5 óráig, amíg egynemű, sűrű szaftot kapsz. A kókusztejjel már csak forrald össze a végén.


Basmati rizs


A basmati rizst a jázminrizshez hasonlóan készítem. Ebben az esetben 1-2 ek mazsolát is tegyél hozzá!




Megjegyzés: Az indiai ételek tobzódnak a fűszerekben. Ne keseredj el, ha nincs minden otthon. Használhatsz fűszerkeveréket (cuurypor) is.



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails